Új évad, nagyobb helyszín, megszokott magas színvonal: így indult a Femina Klub negyedik évada

Októberben elstartolt a Femina Klub rendezvénysorozat negyedik évada, ahol az estek állandó háziasszonya, Szily Nóra idén is hazai, elismert szakemberekkel beszélget fontos és sokakat érdeklő témákról. Az évadnyitó előadáson Görög Ibolya protokoll-tanácsadóval, a diplomáciai etikett első számú szaktekintélyével beszélgetett, ahol a telt házas előadás során betekintést nyerhettünk a hétköznapi és üzleti élet szabályaiba, de olyan kérdésekre is választ kaphattunk, hogy melyek a legkínosabb vagy rosszul rögzült illemszabályok.

eloadas_2.jpg

Novemberben pedig dr. Buda László segítségével a boldogság kulcsát keresték, szó volt önelfogadásról, önszeretetről és az öngyógyítás gyakorlatáról, és a József Attila Színház nézőterét ismét megtöltötték az érdeklődők.

A következő előadás januárban Szily Nóra önálló estje lesz, egy évindító motivációval és inspirációval készül a közönség számára, hogy a 2020-as évben mindenki könnyebben érje el céljait, és boldog, sikeres és elégedett évet tudhasson majd maga után.

A Femina Klub a hirdetők számára is kiemelt felületet biztosít, legyen szó online vagy akár helyszíni megjelenésről. A komoly és sokakat érdeklő témák, az online kampánynak köszönhető széles elérés, és az exkluzív környezetben tartott telt házas előadások mind-mind biztosítékai a sikeres megjelenésnek.

Amennyiben szponzorként szeretne részt venni az eseményen, keresse a sales kapcsolattartóját!

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása