Lekutattuk olvasóink körében! Így tévéznek a magyar nők

Legfrissebb kutatásunkban megvizsgáltuk a háttértévézés és a kütyühasználat arányát, illetve az internet és TV egyidejű használatát. Arra is kitértünk, milyen célból rögzítenek műsorokat!

Médiakiadóként kiemelten fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan vizsgáljuk célközönségünk szokásait és fogyasztói magatartását, ezért időről-időre kutatásokat készítünk, hogy minél pontosabban megismerjük olvasótáborunk igényeit, ezúttal tévénézési szokásaikat vizsgáltunk.

Mit, mikor és milyen gyakran?

2013-as decemberi kutatásunkból kiderült, 10 olvasónkból 8 elmondása szerint napi szinten bekapcsolja a TV-t, a legkiemelkedőbb idősávok pedig nem meglepő módon a hétköznap esték hat után, illetve a hétvégék délutánjai és estéi.

Ezek a napszakok összevágnak az internetezési csúcsidőkkel is, melyről a későbbiekben még szót ejtünk. Olvasóink körében a TOP 5 legnépszerűbb csatorna az RTL klub, a TV2, a Viasat3, a National Geographic és az M1.

Újgenerációs médiafogyasztó

A szokásos statisztikai adatok mellett kíváncsiak voltunk olyan tényezőkre is, vajon hogyan befolyásolják a mobil eszközök a médiafogyasztást, illetve milyen motivációk vannak a műsorrögzítés mögött.

A kütyühasználat megoszlik az olvasók között, de elmondható, hogy 54%-uk használ legalább egyfélét tévézés közben. A legnépszerűbb az okostelefon, melyen tíz olvasónkból négyen pötyögnek, notebookot három válaszadónk használ, táblagépet pedig tízből egy ember böngész.

Az internet és a kütyühasználat szoros kapcsolatban áll egymással, ezért megvizsgáltuk azt is, hányan interneteznek reklámblokkok alatt, tehát tulajdonképpen a nézők közül ki figyel a tévés hirdetésekre. Tíz olvasónkból mindössze egy nézi tovább az adott csatornát a reklámsáv ideje alatt, négyen pedig a világhálón szörfölnek. A többi válaszadó megoszlik, hiszen néhányan átkapcsolnak másik csatornára, beszélgetni kezdenek, vagy elhagyják a szobát. 

Hogy tovább bontsuk a multitaskerek vizsgálatát, megnéztük, ki mit csinál a neten reklám közben és azt találtuk, hogy 72%-ban a közösségi oldalt használják, közel 50%-ban női portálon tartalmat fogyasztanak, emellett szintén 50-50%-ban e-maileznek, illetve videómegosztó portálon szörfölnek. Ez azt jelenti, hogy a háttérben, a reklámblokkban elhangzó termékek és szolgáltatások online jelenléte felerősítheti kommunikációs üzenetük rögzülését a fogyasztókban.

Végül, de nem utolsó sorban olvasóinkat arról is megkérdeztük, milyen indíttatásból vesznek fel előre műsorokat. A válaszolók fele a rugalmasságot jelölte meg, hiszen így nem kell alkalmazkodni a vetítés időpontjához. 40%-uk kifejezetten azért rögzít műsorokat, hogy a teljes reklámblokkot tovább tudja tekerni, így megszakítás nélkül kikapcsolódhat, 10% pedig egyszerűen csak szereti, ha lehetősége van újra megnézni a felvett adást.

A műsorrögzítő szolgáltatás 2013 szeptemberében Magyarországon már több mint 2 millió háztartásban elérhető volt. A Nielsen ilyen irányú felmérése szerint legnagyobb arányban mozifilmeket, sorozatokat illetve zenei szórakoztató műsorokat vesznek fel. Kutatásuk szerint a reklámokat, műsorajánlókat is tartalmazó egyéb műsortípus fogyasztásának aránya fele akkora volt nem valós időben, mint élőben.

Ide kattintva az adatok infografikán összefoglalva is megtekinthetőek »

A Femina Media költséghatékony és mérhető online hirdetései felületeivel kapcsolatban tájékozódjon itt, vagy kérjen ajánlatot!

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása