Femina.hu termékünk idén is kiérdemelte a Superbrands díjat

A Superbrands független szakmai bizottság a tavalyi évhez hasonlóan 2013-ban is kitüntette márkánkat. Az eddigi évekkel ellentétben idén a fogyasztókat is bevonták a döntésbe. Íme, folyamatos sikerünk kulcsa.

A Superbrands Magyarország 21 független, az ágazat elismert szakértőiből álló bizottsága idén második alkalommal ítélte oda a Superbrands díjat Femina.hu termékünk számára.  Az elismerés, melyről többek között olyan szakemberek döntenek, mint Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség elnöke, Málnay B. Levente, a Chello Central Europe Kft. vezérigazgatója, vagy Heal Edina, a Google Magyarország vezetője, megmutatja, mely márkák szolgálhatnak példaként azon hazai piaci szereplők számára, amelyek fejlődni és tanulni szeretnének a márkaépítés tekintetében.

Pákozdi Gabriella, a Femina.hu főszerkesztője és Kövesdi György a Superbrands képviseletében

A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre. Az idei év különlegessége, hogy a szakmai bizottság értékelése mellett a fogyasztók is részt vettek a díjazottak kiválasztásában. A GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködve 800 fős reprezentatív mintán online kutatás keretében kérdezték meg, melyek a számukra legismertebb márkák.

Femina.hu termékünk nem először részesült ilyen kitüntetésben, hiszen az Év Honlapja Díjat 2009 óta tudhatja magáénak, az elmúlt évben pedig szintén Superbrands-díjjal jutalmazták. Ezek a díjak is igazolják, hogy a minőségi munka meghozza eredményét, hiszen portálunk a tavalyi évben is nagy hangsúlyt fektetett a magas színvonalú tartalomfejlesztésre, a közösségi média aktivizálására, a mobil eszközökön való jelenlétre és a nagyszabású brandépítésre.

Egyedülálló tartalomfejlesztés

A könnyed tartalom mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk női portálunkon a komoly témák, társadalmi problémák körüljárására is, így 2012 nyár végén Oroszi Babett, a Hírháttér rovat vezetője két hétre kerekesszékbe ült, hogy saját bőrén megtapasztalva írhassa meg naponta frissülő Kerekesszékes blogját. Ezzel egy időben pedig elindítottuk a Femina.hu akadálymentesített verzióját is, vak és gyengénlátó olvasóink számára – ezt a női site-ok között elsőként vezettük be.

A női portálokat tekintve egyedülálló módon a Femina.hu oldalon többek között olyan közéleti témájú tartalmakat is biztosítunk olvasóinknak, mint a pápaválasztás mozzanatainak részletes közvetítése, a március 15-i hóhelyzet következtében kialakult rendkívüli állapotokat bemutató percről percre való tudósítása, vagy Ördög Nóra várandósságát nyomon kísérő extra rovatunk. De említhetnénk még a Femina olvasói aktivitásra és interakciókra épülő szolgáltatásait is, mint például a Receptolimpia, melynek sikerében kiemelt helye van az olvasók által feltöltött recepteknek.

Folyamatos brandépítés

A tavalyi év az aktív brandépítés időszaka is volt, ezért többek között olyan partnerekkel kötött stratégiai együttműködést portálunk, mint a VIVA vagy a Viasat3 tévécsatornák. A Viasat3 csatornával kialakított  5 éves stabil kapcsolatnak köszönhetően több kiemelt saját gyártású műsora – Éden Hotel 2 és Fátylat rá – kapcsán nagyszabású, egyedi kampányt valósítottunk meg tartalmi különrovat formájában a Femina.hu oldalon.

A VIVA TV-vel, a Randikommandó műsoruk kapcsán, a csatorna életében egyedülálló módon először sikerült tető alá hozni e fajta stratégiai együttműködést, hiszen tartalmi site-tal korábban még nem készítettek ilyen speciális kampányt. A Femina.hu a műsor hivatalos médiatámogatójaként hangsúlyos logómegjelenéssel szerepelt a Randikommandó országos citylight kampányában, ezen kívül hat héten keresztül beépített műsorelőzetessel futott a csatornán.

Emellett nagyszabású komplex marketingkampányt is indítottunk 2012 ősz folyamán, hogy Femina.hu termékünk márkaismertségét még inkább megerősítsük és tovább növeljük. A hatékony kommunikáció érdekében különböző médiatípusokat kombinálva állítottuk össze a megjelenésmixet, hogy olyan nőket is elérjünk, akik eddig nem, vagy kevésbé használták az internetet. 

Többek között olyan országos print lapokban, mint a Joy, az Éva, az Instyle, a BBC Goodfood vagy a Metropol, nagy elérésű TV csatornákon, mint az AXN, a Viasat3, a Nickelodeon, a VIVA, vagy a Comedy Central, több hónapig targetáltan futottak a Femina.hu saját gyártású TV szpotjai, így kimondottan olyan nőket értünk el vele, akik potenciális olvasóinkká válhatnak női site-unknak.

Aktív jelenlét a közösségi médiában is

Femina.hu portálunk több mint három éve, 2009 októberében csatlakozott a Facebookhoz, ahol a mára már 85 ezres rajongótábora számára naponta posztol válogatott friss és érdekes cikkei, újdonságai közül. Ezen felül több tematikus Facebook-oldalt is létrehoztunk, kifejezetten az ünnepekre hangolva Karácsony, Advent, illetve Karácsonyi receptek névvel, ahol praktikus tanácsokkal, ötletekkel szolgálunk követőinknek.

A Reader alkalmazást is beépítettük Femina.hu oldalunkba, melynek segítségével az olvasók a Facebook-követőikkel is megoszthatják, milyen tartalmakat böngésztek éppen az oldalunkon. Ám mindezek mellett folyamatosan követjük a legújabb trendeket a nemzetközi piacon, hiszen nem lehet tudni, néhány hónap múlva milyen újdonság terjed el a közösségi médiát tekintve, ami a magyar internetezőknek is érdekes lehet.”- tudtuk meg Pákozdi Gabriellától, a Femina.hu főszerkesztőjétől.

Mobil eszközökön is hódít a Femina.hu

A női portálokat tekintve az elsők között, 2011 elején indítottuk el az m.femina.hu-t, az első HTML megjelenítésekre képes mobiltelefonokra optimalizált oldalunkat. Az okostelefonok robbanásszerű terjedésével időszerű volt, hogy IOS illetve Android operációs rendszerű készülékeken is akadálymentesen lehessen tartalmat fogyasztani, így lefejlesztettük, majd 2012 nyár elején finomítottuk a touch.femina.hu verziót is, ami azóta pedig közel megháromszorozta egyedi látogatóinak és oldalletöltésének számát is.

A táblagépek egyre növekvő népszerűsége miatt 2012 őszén a tablet.femina.hu verzió is létrejött, ez a változat bármilyen operációs rendszerrel kompatibilisen működik és lényegében a Femina.hu desktop változatának érintőképernyőre optimalizált variációja. Tapasztalataink egyébként azt mutatják, hogy folyamatosan nő a mobil eszközökről érkező látogatók száma, tehát mindenképpen megérte a fejlesztés.

Természetesen a Femina.hu desktop verzió fejlesztése is kiemelt figyelmet kap, ezért 2013. áprilisában a női portálok között elsőként vezettük be a gördülő/követő fejlécet, mely a legfontosabb funkciókkal segíti az olvasó tájékozódását. Ezen kívül a Femina.hu nyitó oldalán látványos dobozban érhetőek el ezentúl az exkluzív szolgáltatások is, mint például a Terhesség hétről hétre, a Letölthető edzéstervek, vagy a Frizurapróba.

Hisszük, hogy a minősítés, amelyet elnyertünk, irányt szab a fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, és a hazai márkáknak példát mutat a sikeres márkaépítéshez.

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása