2012-ben két portálunk is Év Honlapja-díjban részesült

Idén két díjat is elnyertünk a 11 éves Év Honlapja versenyén. A közel egy éves Retikül.hu szépség és divat site Média-, újonnan indult Femina Media kiadói oldalunk pedig Márkasite kategóriában lett kitüntetve.

Az elmúlt évekkel ellentétben Femina.hu termékünket idén nem indítottuk el a megmérettetésen, hiszen az előző években háromszor is elnyerte Az Év Honlapja-díjat és úgy gondoltuk, új termékeink is ugyanolyan méltó eredményt tudnak elérni ezen a rangos eseményen.

Az Év Honlapja 12 tagú versenybizottságában olyan szakemberek választották ki az idei év díjazottjait, mint például Kollár László, a Microsoft Hungary fejlesztési igazgatója, Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a díj alapítója, Mucsi Csaba, az MTVA új üzletágak vezetője. Büszkék vagyunk az elért eredményre, és arra is, hogy olyan site-okat hozunk létre, melyeket a szakma is kitüntet és elismer.

Retikül.hu – Az Év Honlapja különdíjasa Média kategóriában

A 2011 decemberében indult hiánypótló divat és professzionális szépségápolás fókuszú Retikül.hu oldalunk 2012 január havi 45 ezres olvasótáborát mára megháromszorozta, így havi szinten közel 150 ezer egyedi látogatót ér el.* A portál tematikáját tekintve egyedülálló a magyar piacon, versenytársainak mégis leginkább a print divat magazinok online oldalait – Joy.hu, Glamouronline.hu - lehet tekinteni. Havi egyedi látogatószámban a Retikül.hu megelőzte a Joy.hu portált, egy főre jutó oldalletöltésben pedig maga mögé utasította mindkét piaci szereplőt.**

A díjátadón Dr. Eszes István, az Év Honlapja zsűri elnöke a következő módon nyilatkozott portálunkról:

- Azért ítéltük oda a Retikül.hu számára a díjat, mert a női online szépségportálok piacán valóban újszerűt tudott mutatni. Különleges designmegoldásokkal, merész grafikai elemekkel és hatalmas, magazinos jellegű képekkel csábítja be a látogatóit nap mint nap.

Fehér Ági, a Retikül.hu főszerkesztője a díjjal

FeminaMedia.hu – Az Év Honlapja különdíjasa Márkasite kategóriában

A szeptemberi médiakiadóvá alakulásunkkal egy időben indítottuk el Femina Media szakmai oldalunkat is, mely Márkasite kategóriában szintén különdíjat érdemelt ki. A B2B portál termékeink, hirdetési felületeink és piaci helyzetünk bemutatására fókuszál, ezen kívül érdekes szakmai híreket, sajtómegjelenéseket, kutatási eredményeket és az internetes piac számára hasznos információkat is közzéteszünk rajta. Célunk, hogy ne csak sikereinket és fejlesztéseinket mutassuk be az oldalon, hanem edukálni, inspirálni is tudjuk a szakmabelieket.

Draskovits Tímea, kiadónk sales-marketing menedzsere

Varga István, Az Év Honlapja-Díj alapítója és a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja a gálaesten elmondta:

- Ritka egy B2B szegmensnek szóló, médiakiadót bemutató site esetében, hogy ennyire törekszik a folyamatos, akár heti többszöri frissülésre is, ráadásul nyomon követi az online világ trendjeit és rengeteg képi és videós elemmel mutatja be szakmai híreit.

Örülünk a kitüntetésnek, megtisztelő számunkra, hogy negyedik éve méltók vagyunk a szakmai elismerésre és bízunk benne, hogy a jövőben is olyan portálokat tudunk elindítani, melyek hasonló sikereket érnek el.

*Forrás: MedianWebaudit, 2012. október, havi összelérés
**Forrás: Gemius OPA, 2012. október, napi átlag oldalletöltés/egyedi látogató

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása