Ovitündérek újratöltve a Pölöskei Szörppel!

A Femina.hu nagy sikerű kezdeményezése mellé idén csatlakozott a Pölöskei Szörp, így közösen várjuk a pályázatokat az egész országból.

Femina.hu oldalunkon 2014-ben Rácz Brigitta portfólió igazgatónk ötlete alapján írtuk ki elsőként az országban az Ovitündérek ovicsinosító pályázatot, ami óriási érdeklődésre talált, hiszen néhány hét alatt közel 500 óvoda küldte el jelentkezését. A Femina.hu ovitündérei (dolgozói) éves csapatépítőjük keretein belül tették szebbé a mezőkeresztesi óvoda lakóinak életét.

Nézd meg videós összefoglalónkat a felújításról!

A pályázat híre gyorsan terjedt, sok cég és magánszemély is a kezdeményezés mellé állt, aminek köszönhetően kinőtte magát a projekt. Idén pedig a Pölöskei Szörp döntött úgy, hogy erőforrásait és lehetőségeit kihasználva fő támogatója és aktív résztvevője lesz a kezdeményezésnek.

- Az előző Ovitündér pályázat számunkra is meglepő módon óriási érdeklődést váltott ki, és büszkén mondhatom, hogy mi voltunk az első szerkesztőség, akik ilyen jellegű akciót valósítottak meg, ráadásul csapatépítő tréning keretein belül- mondta el Rácz Brigitta, a Femina Media portfólió igazgatója.

- A kezdeményezés sikerességét mutatja egyrészt, hogy utánunk más vállalatok, szerkesztőségek is elindítottak ilyen projektet, másrészt pedig hogy van olyan hirdető, aki rendkívül fontosnak tartja ezt az ügyet, és szeretne mellé állni, és ez idén a Pölöskei Szörp. Biztos vagyok benne, hogy stratégiai partnerünkkel rengeteg gyermeknek fogunk mosolyt csalni az arcára - tette hozzá Szabó Mariann, a Femina Media értékesítési igazgatója.

Az Ovitündérek újratöltve a Pölöskei Szörppel! kampány célja, hogy minél szélesebb körhöz eljusson a pályázati felhívás, és minél több rászoruló óvoda  lehetőséget kapjon a jelentkezésre, mivel kiemelten fontos a fiatal generáció támogatása. Ehhez biztosít egy egyedi kommunikációs csatornát a Femina.hu, ahol a magas elérés garantált, hiszen havi több mint 1,5 millió olvasót érünk el multiscreen platformon. A Femina.hu oldalon egy microsite-ot hoztunk létre, ahol mindig a legfrissebb információkkal látjuk el az érdeklődőket, itt fog zajlani a szavazás is. Emellett a pályázat egy külön menügombot is kapott az oldalon, hogy mindig elérhetőek legyenek a legfrissebb információk.

A felhívás nem csupán a Femina.hu-n, hanem a Pölöskei Szörp termékein is elérhető lesz, így a két brand egymást erősítve ér el még szélesebb közönséget. A pályázatot egy folyamatos támogatókampány is segíti majd, amely a Femina Média portfóliójában és az Index.hu oldalon is futni fog.

A korábbiakkal ellentétben a nyertes óvoda kiválasztását az olvasókra bízzák a szervezők: egy, a Femina.hu és a Pölöskei Szörp szakembereiből álló zsűri kiválaszt 5 óvodát, akik közül aztán a nézők szavazással döntik el május 20-ig, hogy mely ovi kerüljön felújításra.

Jelentkezési határidő: 2016. április 24.

A pályázat részletei a www.femina.hu/ovitunder linken érhetők el!

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása