Olvasóink 70 százaléka előrelátó és bebiztosítja magát

Ezúttal a banki-biztosítási piaccal kapcsolatos fogyasztói attitűdöt vettük górcső alá, ezért olvasóink körében többek között azt vizsgáltuk, mennyire fontos számukra lakásuk, ingatlanuk bebiztosítása.

Felmérésünkben több mint 2 000, főként 25-49 év közötti női olvasó vett részt, akiknek közel fele diplomás és gazdaságilag aktív. Ha kíváncsi a pontos kutatási eredményekre, jelentkezzen a kutatas@feminamedia.hu címen és ingyenesen biztosítjuk a teljes elemzést.

Biztosítottak és káresetek aránya

A kutatásból kiderült, hogy olvasóink közel fele családi házban, több mint 23% társasházi lakásban és 21% pedig panel, illetve betonlakásban lakik, a fennmaradó néhány százalék megoszlik a sorház, házrész és régi típusú polgári lakás között.  Kíváncsiak voltunk, vajon mekkora hányaduk számára fontos ingatlanuk bebiztosítása, meglepő módon azonban nagy arányban előrelátók e tekintetben, hiszen 70%-uk rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással.

Érdekes, hogy a biztosítottak közel kétharmadát érte már valamilyen káreset, közel 15%-uk pedig kifejezetten elégedetlen volt biztosítója által nyújtott szolgáltatásával. A leggyakoribb káresetek között említik az üvegkárt, beázást, villámcsapást, zárcserét és a lopást, így olvasóink az ilyen típusú biztosítások irányába a legérdeklődőbbek.

Mi alapján választ biztosítót?

A legtöbben, közel 80% az ár-érték arány és a kondíciós feltételek alapján választ biztosítást, emellett a válaszadók negyede számára kiemelten fontos a megbízható és magas presztízsű márka is, de előkelő helyen említették még az extra szolgáltatások biztosítását is, mint amilyen a 24 órán belüli segítségnyújtás is kár esetén.

Érdekes, hogy a válaszadók közel fele preferáltan egy helyen köti meg biztosításait, mert sokkal egyszerűbbnek tartja átlátni őket, nem mellesleg pedig úgy gondolja, jobb kondíciókat kap az adott biztosítótársaságtól.

A kutatásban részt vevők közel egyharmada kifejezetten nyitott ilyen témájú tájékoztatással és megkereséssel kapcsolatban, így ha Ön is szeretne szolgáltatása iránt érdeklődőkkel kapcsolatba lépni, összekötjük potenciális ügyfeleivel, így akár már csak egy telefonhívás választja el az üzlet megkötésétől.

Az ingyenes és részletes kutatási eredményekért vagy konkrét ajánlatért keressen minket a kutatas@feminamedia.hu e-mail címen.

Kapcsolat

E-mail:
info@feminamedia.hu

Ajánlatkérés:
sales@indamedia.hu

Címünk:
1036 Budapest, Lajos utca 48-66.
E lépcsőház
Buda Square irodaház

Portfólió

untitled-4.png

untitled-1.png
 

untitled-2.png

 
untitled-3.png

Facebook

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.