Kiugró sikerrel zárt a Schmitt Pál időszakos rovatunk

A plágiumbotrány kirobbanásáig visszanyúlva elemeztük az ügy hátterét, összefoglalókat illetve beszámolókat és szakértői véleményeket jelentettünk meg a legfrissebb forrásokból a Scmitt Pál időszakos rovatban.

Március 27-én indítottuk el a Femina.hu-n a Schmitt Pál időszakos rovatot, melyben a plágiumbotrány kirobbanásáig visszanyúlva elemeztük az ügy hátterét, valamint összefoglalókat, beszámolókat és szakértői véleményeket jelentettünk meg. A naponta többször frissülő rovatot április 3-áig, Schmitt Pál lemondását követő napig érhették el olvasóink.

Schmitt Pál

A rovat életre hívását megelőzte, hogy január 11-e óta folyamatosan növekedett a Hírháttérben azoknak a cikkeknek az olvasottsága, melyek Schmitt Pál plágium ügyével foglalkoztak. A SCHMITT PÁL Enciklopédikus keresztmetszet rovatban összegyűjtöttük a január 11-e óta megjelent, a témával foglalkozó cikkeinket, képeket, galériákat, szavazásokat is.

Az 1 hetes rovat legolvasottabb cikke 93 287* egyedi olvasóval a Schmitt Pál lemondását illetve annak előzményeit összefoglaló írás:
Schmitt még lemondásakor is hazudott »

Schmitt Pál lemondása napján - április 2-án - Hírháttér rovatunk is rekordot döntött, ezen a napon 76 334** egyedi látogató kereste fel a Hírháttér rovatot.

Újabb különrovattal készülünk

Újabb időszakos rovatot jelentetünk meg Vilmos herceg és Katalin hercegnő házasságának első éves évfordulójára. A Katalin hercegnő elnevezésű rovat április 28-ától május 2-áig lesz elérhető a Femina.hu-n.

Forrás:
* Google Analytics
** WebAudit, 2012. április 02.

Kapcsolat

E-mail:
info@feminamedia.hu

Ajánlatkérés:
sales@cemp.hu

Címünk:
1036 Budapest, Lajos utca 48-66.
E lépcsőház
Buda Square irodaház

Portfólió

untitled-4.png

untitled-1.png
 

untitled-2.png

 
untitled-3.png

Facebook

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.